Kapcsolat

A Brabus tuningcsomagjával 365 lóerőt adhatunk egy Mercedes AMG A35-nek

2020. június 2.
A Brabus tuningcsomagjával 365 lóerőt adhatunk egy Mercedes AMG A35-nek
 
Tavaly decemberben a Brabus egy átfogó tuningprojektet indított a Mercedes-Benz A-osztály számára, aminek részeként 267 lóerőt és 430 newtonmétert tudtak kihozni a 2 literes turbómotorokból. Ez mindössze két hónappal azt követően történt, hogy a Mercedes AMG bemutatta az A35 ferdehátú modifikációját, melyet a Brabus tuningszakértői máris kezelésbe vettek. A végeredmény pedig egy kívül-belül sportosabb, teljesítményorientáltabb autó lett, kifejezetten a sebesség és az elragadó megjelenés kedvelőinek dedikálva.


 
Plusz 60 lóerő a négyhengeres turbómotornak
 
A Premium Car Design kínálatában már elérhető és szerelhető tuningcsomag legfontosabb extrája a motorháztető alatt található, ezáltal bár láthatatlan, mégis rögtön megérzik majd a tulajdonosok, amint beülnek a volán mögé. A Mercedes AMG A35 alapkiadásában helyet kapott 2 literes, négyhengeres turbómotor a maga 302 lóerejével ugyanis bár önmagában is egy nagyon tempós és harapós konstrukció, azonban a Brabus rögtön két csomaggal biztosította, hogy még nagyobb teljesítmény mellett használhassák a tulajdonosok.


 
A PowerXtra B35 összeállítás választásával ugyanis plusz 43 lóerő és 60 newtonméter nyomaték adódik hozzá a névleges teljesítményhez, amit a motorvezérlő megfelelő és biztonságos átprogramozásával érhetünk el, méghozzá a befecskendezés- és a gyújtás értékeinek, illetve a feltöltési nyomásértéknek a módosításával.
 
Ha ennél is többet szeretnénk, válasszuk a PowerXtra+ B35S csomagot! Ezzel a motor 43 helyett 63 extra lóerőt kap, így teljesítménye összességében 365 lóerőre és 486 newtonméter nyomatékra emelkedik, amit az alapcsomaghoz mérten többek között a kipufogógáz áramlásának optimalizálásával értek el a mérnökök. Ez olyan jelentős többlet az alapváltozathoz viszonyítva, hogy segítségével az A35 képes mindössze 4,4 másodperc alatt 0-ról 100 km/h-s sebességre gyorsulni, ami mindössze fél másodperccel lassabb, mint az A-osztály jelenlegi legjobban gyorsuló modellje, az A45S.


 
Sportosabb megjelenés az extra lóerők mellé
 
Bár a Brabus leginkább az autó teljesítményéhez nyúlt hozzá alaposabbam, azonban ehhez a Mercedes AMG A35 megjelenését is sokkal sportosabbá tették, méghozzá főként az aerodinamikusabb karosszériaelemekkel. Ezek között találhatunk egy kétrészes elülső diffúzort, egy új rögzített hátsószárnyat, valamint egy rozsdamentes sport kipufogórendszert is, méghozzá szabályozható hangzásokkal annak érdekében, hogy a vezetési stílusunkhoz és a körülményekhez mindig megfelelő hangok társuljanak.


 
A teljes összképhez a Brabus ráadásként egy fényes fekete könnyűfém felni szettet is bevont a tuningcsomagba, mely nagyszerűen kiegészíti az autó megjelenését, miközben az ideális tapadást előre szerelt Pirelli P Zero 235/35 ZR 19 felnikkel garantálják.
 
Ha felkeltettük az érdeklődését, a Brabus Mercedes AMG A35-re szerelhető tuningcsomagok már elérhetők a Premium Car Design kínálatában. Keressen minket bizalommal!



további hírek

2023. szeptember 22. (G87) BMW M2 Coupé sportkipufogó megoldás! Az új G87 BMW M2 szinte még csak most jelent meg, de a legnagyobb kipufogó gyártók máris kínálnak hozzájuk tuning ... 2023. szeptember 19. REMUS kipufogók REMUS SPORTKIPUFOGÓK a PREMIUM CAR DESIGN-nál!   A REMUS a világ egyik vezető sportkipufogó gyártója. 1990-ben ... 2023. június 22. Akrapovic újdonságok 2023 Partnerünk, a szlovén Akrapovic 2023-ban is rengeteg újdonsággal készült. A már több, mint 1800 főt fogalkoztató ... 2021. október 19. BMW M4 G82 tuning az AC Schnitzer-től Nem kérdés, hogy az M-es jelzéssel ellátott autók fejlesztése jelenti a legnagyobb kihívást tuning szempontjából, ... 2021. szeptember 27. 2021 Mercedes S-Class (W223) tuning a Brabus-tól és a Mansory-tól Ismét kitett magáért a Mercedes, akik a legújabb S-osztállyal újabb szintre emelték a luxuskategóriás ... 2021. szeptember 15. Akrapovic újdonságok 2021 első felében A szlovén Akrapovič a tuning kipufogók világában az egyik legismertebb gyártó, akik 1990 óta biztosítanak elragadó ... 2021. június 04. PowerControl chiptuning: német precizitás akár 30 százalékos teljesítménynövekedéssel A minőségi és biztonságos motortuning világában a DTE Systems neve hatalmas népszerűségnek örvend, ami nem ... 2021. május 27. RaceChip GTS Black bemutató, ha egy testre szabható chiptuningot szeretnénk A teljesítménynövelő megoldások kapcsán a chiptuning mindig is a legjobb alternatívát jelentette az ... 2020. június 16. Akrapovic újdonságok - 2020 Ezek az Akrapovic legfontosabb 2020-as újdonságai   A szlovén Akrapovic a korábbi évekhez hasonlóan idén is ... 2020. június 04. V8-as sporthangzás egy dízelautónak? A prémium hanggenerátorral segíthetünk! Kifejezetten gyakori probléma ügyfeleink között, hogy egy papíron erőteljes, lóerőben és nyomatékban gazdag ... 2020. június 02. A Brabus tuningcsomagjával 365 lóerőt adhatunk egy Mercedes AMG A35-nek A Brabus tuningcsomagjával 365 lóerőt adhatunk egy Mercedes AMG A35-nek   Tavaly decemberben a Brabus egy átfogó ... 2020. május 29. A professzionális motortuning lehetőségei Még a prémium kategóriás személyautók többségére is jellemző, hogy olyan paraméterekkel gördülnek le a ...